Reális optimizmus? Veled született vagy tanulod?

Született optimista vagy? Vagy tanultad?

Gondolkodásmód váltással a reziliens működésért.

Ahogyan reagálunk a mindennapi nehéz helyzeteinkre, ahogyan megküzdünk velük, amennyire reziliensek vagyunk, nagy szerepet játszik, hogy hogyan gondolkodunk az adott szituációról, kilátásainkról és lehetőségeinkről.

Optimistán vagy pesszimistán. 

Félig telinek vagy félig üresnek látjuk-e a poharat…

Vajon melyik a jobb, a pesszimizmus vagy optimizmus? Vagy éppen a reális optimizmus? 

Bölcsebb-e arra összpontosítani, hogy még mi romolhat el, vagy inkább arra figyeljünk, hogy mi az ami már működik jól és hogyan tud még jobb lenni?
Van, amikor a pesszimizmus hasznosabbnak tűnik, mint az optimizmus, de van, amikor ennek az ellenkezője igaz.

Bármelyik mellett tesszük is le a voksunkat, fontos tudnunk, hogy a pesszimizmus és optimizmus részben öröklött vonások, amelyek kialakulására a korai élményeink is hatással vannak, viszont képesek vagyunk elsajátítani olyan készségeket, amelyekkel erősíthetjük optimizmusunkat.

Az optimizmus és a pesszimizmus tehát nem megváltoztathatatlan adottságok.

Akkor már inkább optimistán…

Miért?

Ilona Boniwell megfogalmazásában:

„Az optimizmus a jövőbe vetett általános bizalom, amelyet az a széles körű elvárás jellemez, hogy az eredmények valószínűleg pozitívak lesznek”.

A téma jeles kutatója, Seligman azt találta, hogy amikor pozitív vagy negatív dolgok történnek az életünkben, környezetünkben, a pesszimistán illetve optimistán gondolkodók különböző módokon fognak vélekedni az események okáról és következményeiről.

Ezt – tehát annak a megszokott módját, ahogy jelentéssel töltjük meg és értelmezzük a velünk történő eseményeket – nevezte el Seligman magyarázó stílusnak.

A reziliencia képességünkben is fontos szerepet betöltő magyarázó stílus kitér arra, hogy kit tekintünk az esemény okozójának, magunkat vagy környezetünket és hogy mennyire átmenetinek vagy véglegesnek gondoljuk az adott helyzetet. És persze arra is, hogy hogyan érzékeljük, az életünk teljes egészére hatással van-e ez a szituáció vagy csak egy elszigetelt részére.

Seligman vizsgálatai (2006) rámutattak arra, miért is érdemes az optimizmusunk erősítésén dolgozni:

Az eredmények alapján az optimistán gondolkodók kevesebb szorongást élnek át, mint a pesszimisták, mivel jobban alkalmazkodnak a negatív eseményekhez azáltal, hogy folyamatos erőfeszítéseket tesznek a kihívást jelentő élethelyzetekben.

Igyekeznek a pozitív és negatív tapasztalatokból tanulni, míg a pesszimisták gyakran passzivitásban maradnak a nehéz helyzetekkel szemben. Az optimista magyarázó stílust használók kevesebb stresszt élnek át és ez a gondolkodásmód a mentális és fizikai állapotukra is pozitív hatással van.

Mindezek mellett az optimista magyarázó stílus révén pozitívabbá válhat az önmagunkról kialakított kép is, ami pedig jótékonyan hat az asszertív hozzáállásunk erősödésére, konfliktuskezelési módunk hatékonyabbá válására is.

Ugyanakkor, bár az optimistákról vizsgálatok során kiderült, hogy eredményesebbek bizonyos munkakörökben, például értékesítőként, az olyan pozíciókban, amelyek szükségszerűen kockázatkerülést igényelnek, mint például az építészmérnök vagy bizonyos létesítmények üzemeltetése, a pesszimisták lényegesen jobbnak bizonyulnak.

Az emberek gondolkodásmódja nem csak tisztán optimista, illetve pesszimista lehet, e két szélsőérték között valójában számos variáció kínálkozik a történtekről, a jövőről, a lehetőségeinkről való vélekedéssel kapcsolatban.

Mindezt az alábbi spektrumon lehet a valóságban leginkább ábrázolni.

Mint általában, itt is a középút jobb, mint a szélsőségek.

A spektrum bal szélén elhelyezkedő irreális pesszimizmus túlzottan negatív gondolkodásmódot takar.

Amikor az emberek egy kisebb gondból is hatalmas katasztrófa bekövetkezését vizionálják, irracionálisan pesszimisták. Akár egy apró negatív jel is beindíthat náluk egy negatív gondolkodási spirált, hajlamosak a túlgondolásra. Ez a gondolkodásmód lebéníthat, rugalmatlanná tehet és megnehezíti a megoldási lehetőségekben való gondolkodást.

X ügyfél a coaching ülésen arról beszélt, hogy kilépni készül a munkahelyéről, mivel felvettek mellé egy új kollégát, aki két hónap múlva fog munkába állni. Néhány szót váltott ezzel a leendő munkatárssal csupán a felvételi interjún és rögtön unszimpatikussá vált számára. A jelölt magabiztos viselkedése alapján azt gondolta, hogy nem fognak jól kijönni egymással, sok konfliktusuk lesz, így jutott el a munkahely váltás gondolatáig.

A spektrum jobb szélén elhelyezkedő irreális optimizmus az előző ellentéte, határtalan pozitív gondolkodásmódot takar.

Amikor az emberek azt gondolják, hogy velük csak jó dolgok fognak történni, mert szerencsés csillagzat alatt születtek és semmit nem kell tenniük a siker érdekében. Ez az irreális optimizmus.

Ez a gondolkodásmód sem segíti az alkalmazkodást, hiszen nem látjuk meg a tennivalóinkat, ráadásul ebből a nézőpontból az önfejlesztés is haszontalan dolognak látszik.

Y ügyfél kialakuló párkapcsolatáról beszélt a coaching ülésen, majd pár perc múlva már azt tervezte, melyik városban fognak élni ezzel a partnerrel az esküvőjüket követően…

A spektrum közepén eredményesebb, valósághoz jobb alkalmazkodást kínáló megközelítéseket találunk.

A reális pesszimizmus a valóság pontosabb feltérképezését, a várható eredmények megfogalmazását jelenti és együtt jár a negatív kimenetekre való erős fókuszálással.

Ez a megközelítés nagyon hasznos lehet olyan munkaköröknél, ahol a kockázatértékelés kritikus fontosságú, mint például a hitelezéssel, épületek statikai biztonságával foglalkozóknál vagy éppen a sebészek esetében.
A reális pesszimisták félnek a kockázatvállalástól, tartanak az új dolgok kipróbálásától és attól, hogy elhagyják a komfortzónájukat. Előre látnak akadályokat, de nem látják magukat, mint ezen akadályok leküzdőit. A saját és mások képességeit megváltoztathatatlan adottságnak tekintik. Nem hisznek abban, hogy az emberek változhatnak, fejlődhetnek, és ezáltal tágíthatják lehetőségeiket.

A reális optimisták a valóság pontos értékelését is elvégzik és van víziójuk a várható eredményekkel kapcsolatban is.

Mivel nem tulajdonítanak aránytalanul nagy jelentőséget a negatív kimeneteknek, a veszteség- és a kockázatkerülés helyett a lehetséges lépésekre tudnak összpontosítani. Előre látják a nehézségeket és ezek figyelembevételével a megoldáskeresésre fókuszálnak. Így tudják növelni a kívánatos kimenet valószínűségét.

A reális optimizmus tartományában lévők hisznek saját fejlődési képességükben.

Hogyan erősíthető a reális optimizmus? Az ABCDE modell.

Aki járt már tréningen, ismerős lehet számára a klasszikus tréneri kérdés egy-egy gyakorlatot követően:

„Mi ment jól? Mivel vagy elégedett?”

És talán ismerős a leggyakoribb válaszkezdet is: „Azt pl. nagyon nem jól csináltam, hogy …”

Amikor értékeljük a múltbeli teljesítményeket vagy eseményeket, dönthetünk, hogy a helyzet negatív vagy pozitív aspektusaira összpontosítunk vagy éppen mindkettőre.

Tudatosan.

Dönthetünk.

Tehát lehetőségünkben áll alakítani gondolkodásmódunkon.

Seligman, kutatási eredményeire építve dolgozta ki az optimista gondolkodásmód fejlesztésére a tanult optimizmus „ABCDE” modelljét.
A módszer a velünk történt eseményekkel kapcsolatos rejtett feltételezéseknek, hiedelmeknek a beazonosításán és átkeretezésén alapul.

Mindezek hatással vannak a viselkedésünkre, a helyzet értékelésünkre és a megoldásra vonatkozó lehetőségeink észlelésére. (Az ABCDE elnevezés egy mozaikszó, az 5 lépés angol nevének kezdőbetűiből áll.)

Az öt lépés a következő:

• Esemény megjelölése: Ami megtörtént veled, amelynek az átkeretezésén dolgozol.
• Hiedelmek feltárása: Ahogy értelmezed az eseményt, ahogy gondolkodsz a történtekről.
• Következmény beazonosítása: Ahogy reagáltál, ahogy viselkedtél, ahogy éreztél az eseményre válaszul.
• Belső vita: feltételezéseink hiedelmeink belső megvitatására, bizonyítására és megkérdőjelezésére fordított erőfeszítés.
• A változásból fakadó energia: Az az eredmény, amely az adott eseménnyel kapcsolatos hiedelemrendszerünk átgondolásából, megkérdőjelezéséből, átkeretezéséből adódik.

Példa az ABCDE módszer alkalmazására

• Esemény: Nem kaptam meg egy megpályázott állást
• Hiedelem: Nekem semmi nem sikerül. Rossz benyomást keltek az állásinterjúkon. Nem értek semmihez. Csak kapcsolatok révén lehet ilyen állásokat megkapni.
• Következmény: haragszom magamra és elégedetlen vagyok. Elveszítettem a motivációm a munkámmal kapcsolatban, nincs kedvem semmihez. Azt figyelem a helyzetekben, hogy mások mennyivel jobban csinálnak dolgokat.
• Belső vita:
  • A valóság, tény vizsgálata: Már két állást is kiválasztási folyamat eredményeként nyertem el. Persze egy-két dolgot én szúrtam el, de alapvetően jó voltam az interjún. A munkám során sok pozitív visszajelzést kapok.
  • Legvalószínűbb eredmények végig gondolása: Mi lehet a helyzet következménye, értelme? Máskor felkészülök azokból az információkból, amelyekből mos nem. Nagyobb figyelmet fogok fordítani a cégen belüli álláslehetőségekre…Átgondolom az erősségeimet, azt, hogy mi az, amiben jó vagyok.
  • Más perspektívába helyezés: Közel tudok maradni a lakhelyemhez, nem kell új csapatba beilleszkedni, új területbe beletanulni… Ebben a lépésben a belső vita, a hiedelmeink belső átdolgozása révén fellazulhatnak a jelenlegi, korlátozó meggyőződések, feltételezések, melynek eredményeként megtörténhet a helyzet átkeretezése.
  • Energizálás: Sokkal kompetensebbnek éreztem magam a képességeimben és a jövőmben. Képes vagyok keményen dolgozni az előttem álló fontos dolgokon, mert pozitív jövőt szeretnék magamnak. Meg tudom fogalmazni, mit tehetek magamért, ahelyett, hogy hagynám, hogy az események megtörténjenek velem.

Az optimista gondolkodásmód erősítése során nem az a cél, hogy ne vegyünk tudomást a lehetséges kockázatok mértékéről és számosságáról.

A cél az, hogy az ezekről való gondolataink módosítása révén képessé váljunk lépéseket tenni e kockázatok valós minimalizálása érdekében, meglátva a folyamaton belüli növekedési és fejlődési lehetőségeket is.

„Hát ez nem könnyű”

A mondat az egyik ügyfelem válasza volt arra, amikor az ABCDE folyamatban arról beszélgettünk, hogy egy számára nehézséget jelentő helyzetnek milyen más megközelítési módjai vannak.

És valóban nem könnyű átállítani gondolkodásmódunk váltóját, ám folyamatos gyakorlással sikereket tudunk elérni. Az egyik legfontosabb tényező, ami a reális optimizmust megkülönbözteti a spektrum- szomszédaitól, az az, hogy aktivitásra sarkall. A reális optimizmus alkalmazói hisznek abban, hogy sikerrel járhatnak, ez a hit sarkallja őket a próbálkozásra, és tudják, hogy a kitartó erőfeszítés az egyetlen módszer a jobb kimenethez.

Nem a tökéletességre törekszenek, hanem a jobbításra, arra, hogy egy-egy lépéssel közelebb jussanak az általuk megrajzolt célhoz.

A reális optimizmus abban is segít, hogy ne adjuk fel, amikor a dolgok nehézzé válnak.

Kutatások eredményeiből látszik, hogy ennek a készségnek a gyakorlati használata a valóságról alkotott képünk és a gondolataink minőségének megváltozását eredményezi.

Általa újabb eszközhöz jutunk a nehéz élethelyzetekkel való megküzdéshez és végül mindez hozzájárul a mentális és fizikai egészségünk fenntartásához és javításához.

Összességében a reális optimizmus alkalmazása pozitív hatással lehet az egészségünkre, kapcsolatainkra, növeli a hajlandóságot a kitartásra tanulásra, fejlődésre.

A gondolkodási rugalmasságunk erősítésével tudatosan mozdulhatunk el a reális optimizmus felé, pozitívan befolyásolva a kívánatos kimenetek valószínűségét, még a kihívásokkal vagy kudarcokkal terhelt helyzetekben is.