fbpx

Szeretet nyelvtan

Ajándékok becsomagolva várakoznak…

 

Már csak pár nap és itt a Karácsony.

 

Együtt vagyunk szeretteinkkel, örülünk egymásnak, más napokhoz képest több időt töltünk egymással.

A szeretetteli pillanatok mellett ilyenkor a konfliktusok, sértődések, viták száma is megnő.

 

Miért történik ez mindannak ellenére, hogy örömet szeretnénk egymásnak okozni?

Ahogy a különböző nyelveket beszélő emberek is nehezen értik egymást, úgy a szeretetüket, ragaszkodásukat eltérő módon kifejezők is elbeszélhetnek egymás mellett. A szeretet nyelv sem könnyű!

 

Aki abból érzi a szeretetet, hogy megérintik, átölelik, neki hiába adunk személyre szabott, díszesen csomagolt ajándékot, mégis marad benne hiányérzet.

Míg abban is, aki a vele töltött idő mennyiségével méri a szeretet és mi elismerő szavak révén szeretnénk érzelmeinkről biztosítani.

És persze számtalan ilyen félrecsúszásra van lehetőség.

 

Miről is van itt szó?

 

Dr. Gary Chapman írta le megfigyelései alapján az 5 szeretet nyelvet, azaz azt az 5 módot, ahogy a másik tudtára tudjuk adni szeretetünket.

 

Elismerő szavak

Vannak, akiknél a szavakkal kifejezett elismerés vezet a szeretettség érzéséhez.

Például ilyenek:

  • „Fantasztikus volt a vacsora!”
  • „Csodálatos ez a csomagolás!”

Aki ezt a szeretetnyelvet beszéli, annak hiába hozunk ajándékot, és hiába sütjük meg a kedvenc tortáját, akkor is hiányérzet marad benne.

 

 

Szívességek

Aki ezen a szeretet nyelven ért, az tetteket figyeli és azokból von le következtetéseket arról, hogy mennyire szeretik.

Számára a reggel ágyba vitt kávé, a mosogatás, vagy éppen egy váratlan gesztus jelenti az iránta érzett szeretet kimutatását, viszont elmarad a hatás az elismerő szavak, vagy éppen egy meglepetés ajándék esetén.

 

 

Ajándékozás

Az ajándékozás a legnehezebben beazonosítható nyelv, hiszen az ajándékozás más funkcióval is jelen van a kultúránkban.

 

Viszont van, akinek ez jelenti a szeretet kinyilvánításának legfőbb jelét.

 

Az ajándéknak nem számít az értéke, ezeknél a személyeknél pusztán az ajándékozás gesztusa bír jelentéssel.

Ebből azt érzik, hogy a másiknak eszébe jutottak, gondolt rájuk, szeretve vannak.

Karácsonykor a legnagyobb elkövethető hiba megfeledkezni arról, hogy a szeretteinket megajándékozzuk…

 

Minőségi idő

Ha valakinek ez a szeretetnyelve, azt jelenti, hogy fontos számára a másiktól kapott osztatlan, teljes figyelem.

Amikor semmi mással nem foglalkozunk, csak rá koncentrálunk.

 

Csak rá, és ezzel azt üzenjük, hogy fontos számunkra, szeretjük.

 

Ne mondjunk szépeket, ne hozzunk ajándékot, ne tegyünk viselkedéses gesztusokat.

Legyünk csak vele, csináljunk közös programot, beszélgessünk vele.

 

Testi érintés

Az érintésekben hatalmas érzelmi energiák rejlenek.

Az érintések, az ölelés ezt az energiát közvetíti a társunk felé és ő érthet ebből a szeretetnyelvből.

 

Viszont az érintés nyelvén értők számára az ajándékok, figyelmességek, bókok jóval gyengébb jelentéssel bírnak egy ölelésnél.

 

Mindannyian beszéljük valamennyire az összes szeretetnyelvet, de egyénenként más-más lehet hangsúlyos.

 

Jó, ha tudjuk, hogy a párunk, gyerekünk, szüleink, nem biztos, hogy ugyanazt a nyelvet értik, amit mi.

 

Az ünnepek idejét még bensőségesebbé, emlékezetesebbé tehetjük, ha az ajándékozás mellett arra is figyelmet fordítunk, hogy kivel-kivel a saját „nyelvén” éreztessük szeretetünket és fontosságukat.

 

Szeretetteli ünnepeket mindenkinek!

karácsony

És ha coachként tudlak támogatni, akkor itt tudsz jelentkezni: 

https://www.puskarildiko.hu/#jelentkezes

Vagy ezen a számon is megtalálsz: 

0630-9281-469

Ha tréningen szeretnél velem találkozni, akkor itt megtalálsz: Megtartó Vezető képzés vagy DISC Kommunikációs képzés.

Facebookon is megtalálsz!

Comments Box SVG iconsUsed for the like, share, comment, and reaction icons
Cover for Coaching és pszichológia - Puskár Ildikó
942
Coaching és pszichológia - Puskár Ildikó

Coaching és pszichológia - Puskár Ildikó

Pszichológusként, coachként abban támogatlak, hogy erőforrásaidból a legjobb megoldásokra találj.

Egy 10-es skálán mennyire tartod a munkahelyed stresszesnek? (1- nyugodt, laza; 10-az a csoda, hogy még bírom...)

1949 óta a május a mentális egészség hónapja.
Mentális egészségünk megtartása szempontjából az egyik legnagyobb kihívást a napi, számtalan stresszhelyzettel való megküzdés jelenti. Ezeknek a jelentős hányada a munkahelyünkön ér bennünket.
A képen szereplő adatok a Mental Health Europe kutatásán alapulnak.

Írd meg azt a számot kommentben, ami a leginkább jellemzi a stressz szempontjából a munkahelyedet!

#munkahelyistressz #mentálisegészség
#stressz
#pszichológiaibiztonság #mentálisegészségamunkahelyen
... See MoreSee Less

2 days ago

1 CommentComment on Facebook

1 - Semmi stressz nincs benne.

A közelmúltban olvastam egy anya sztorit, ami arról szólt, hogy az ebédre főtt gulyáslevest az egyik gyerek nem kérte, mondván, ő csak a krémlevest szereti. 
Mit tett az anyuka? 
Kért néhány percet a csemetétől és a sűrűjéből gyorsan összehozott egy remek krémlevest. És láss csodát, a gyerek mind befalta.

Valami hasonló történik akkor is, amikor a DISC tipológiát használjuk az együttműködéseink során: ugyanazt a tartalmat olyan formában igyekszünk átadni, ami a másik számára a legemészthetőbb. 🙂 
Te milyen típusú emberekkel érted meg a legkönnyebben, illetve a legnehezebben magad? 
Írd meg kommentben!
#DISCtipológia; #DISCstílusok; #tudatoskommunikáció; #együttműködésDISCalapon; #DISCteam

A közelmúltban olvastam egy anya sztorit, ami arról szólt, hogy az ebédre főtt gulyáslevest az egyik gyerek nem kérte, mondván, ő csak a krémlevest szereti.
Mit tett az anyuka?
Kért néhány percet a csemetétől és a sűrűjéből gyorsan összehozott egy remek krémlevest. És láss csodát, a gyerek mind befalta.

Valami hasonló történik akkor is, amikor a DISC tipológiát használjuk az együttműködéseink során: ugyanazt a tartalmat olyan formában igyekszünk átadni, ami a másik számára a legemészthetőbb. 🙂
Te milyen típusú emberekkel érted meg a legkönnyebben, illetve a legnehezebben magad?
Írd meg kommentben!
#disctipológia; #discstílusok; #tudatoskommunikáció; #együttműködésdiscalapon; #discteam
... See MoreSee Less

5 days ago

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Ne várj tovább! Induljunk el együtt mielőbb!