fbpx

Érző férfiak

Érző férfiak

Milyen sokszor hallottam már férfi ügyfeleimtől, hogy „engem úgy neveltek, hogy ne mutassam ki az érzelmeimet”.

Vagy hogy „dicsérni nem férfias dolog, engem sem dicsértek soha”.

Aztán ezeknek a nevelési elveknek, vagy a rosszul értelmezett elvárásoknak megfelelve a fiúk, férfiak elrejtik a világ, és sokszor maguk elől is a fájdalmaikat, érzelmeiket. És sokszor azt is, hogy egyáltalán segítségre szorulnak.

Számos férfi kliensem nem mondja el, vagy kifejezetten titkolja is azt, hogy coach-hoz jár. Még olyan hétköznapi elakadások esetében is, mint a karrierváltás nehézsége.

Társas támasz kutatások eredményeiből az is látszik, hogy még a barátaikkal is csak említés szintjén osztják meg veszteségeiket, fájdalmaikat.

Persze vannak férfiak, akiknek könnyebben megy az érzelmeikről beszélni, akár pozitív, akár negatív legyen is az.

Örültem Singer Magdolna könyvének, az Érző férfiaknak.

Az ebben olvasható 18 történet számos mintát ad abból, ahogy a férfiak megélik a nehéz helyzeteiket.

Ahogy leküzdik a neveltetésük, környezetük, vagy saját maguk által felépített tiltások démonait.

Ahogy megengedik maguknak, hogy átéljék a krízis helyzeteik legmélyebb bugyrait.

És ahogy ki is fejezik a kapcsolódó érzelmeiket.

Bizalomvesztés, haláleseti veszteségek, betegség, barátság megszakadása, egzisztenciális csődhelyzet és más krízisek belső kivetülését ismerhetjük meg a könyvből 18 bevállalós férfi önvallomásán keresztül.

18 megindító erejű beszélgetés, amelyek arról szólnak, hogy hogyan küzdöttek meg ezekkel a válságokkal. És persze arról, hogy milyen útravalóul szolgált számukra saját történetük.

„Én nem hiszek „női” és „férfi” érzelemvilágban, a teljességre vágyó emberben hiszek. Singer Magdolna hiánypótló írása és interjúi segítséget adnak ahhoz, hogy a férfiak megszabaduljanak a fölösleges, fájdalmas és indokolatlan elvárásoktól ‒ a nők pedig elfogadják ezt.” – Bombera Krisztina televíziós újságíró

A személyiségfejlesztés 10 összetevője

A személyiségfejlesztés egy mély és összetett folyamat, amely során az egyén aktívan részt vesz saját magának és képességeinek fejlesztésében.

7 gyakori tévhit az introvertált munkavállalókról

Fedezd fel az introvertált munkavállalókkal kapcsolatos 7 gyakori tévhitet! Ismerd meg ezeket és értékeld jobban introvertált kollégáidat!

Önértékelés erősítése – DIY – Csináld magad!

Ha gyengült vagy még csak erősödőben van önértékelésünk, vannak egyszerű lépések, amelyeket megtehetünk az önértékelés fejlesztése érdekében. Használd őket!

Stresszhelyzet – DISC modell – eltérő stílusok, eltérő reakciók

A DISC rendszer jól használva optimalizálja az egyén viselkedését, illetve az egyén és környezete együttműködését stresszhelyzet esetén is.

Small talk – Hogyan kezdj bele introvertáltként?

Hogyan kezdj bele egy beszélgetésbe introvertáltként? A small talk is tanulható. 6 tipp, ami segít a beszélgetések beindításában.

Dühös vagy? Hogyan NE szóljál be? Érzelmek irányítása

Ha kontrollálni tudod érzelmeidet, az segít abban, hogy lelkileg erősebbnek érezd magad. Az érzelmek kezelése is gyakorlást és kitartást igényel. 5 technika ennek gyakorlásához.

Mindig érdemes asszertívnek lenni?

Az asszertivitás nem mindig garantálja, hogy megkapod, amire szükséged van, de általában ez a legmegfelelőbb és legelőnyösebb választás.

Facebookon is megtalálsz!

Comments Box SVG iconsUsed for the like, share, comment, and reaction icons
Cover for Coaching és pszichológia - Puskár Ildikó
941
Coaching és pszichológia - Puskár Ildikó

Coaching és pszichológia - Puskár Ildikó

Pszichológusként, coachként abban támogatlak, hogy erőforrásaidból a legjobb megoldásokra találj.

A közelmúltban olvastam egy anya sztorit, ami arról szólt, hogy az ebédre főtt gulyáslevest az egyik gyerek nem kérte, mondván, ő csak a krémlevest szereti. 
Mit tett az anyuka? 
Kért néhány percet a csemetétől és a sűrűjéből gyorsan összehozott egy remek krémlevest. És láss csodát, a gyerek mind befalta.

Valami hasonló történik akkor is, amikor a DISC tipológiát használjuk az együttműködéseink során: ugyanazt a tartalmat olyan formában igyekszünk átadni, ami a másik számára a legemészthetőbb. 🙂 
Te milyen típusú emberekkel érted meg a legkönnyebben, illetve a legnehezebben magad? 
Írd meg kommentben!
#DISCtipológia; #DISCstílusok; #tudatoskommunikáció; #együttműködésDISCalapon; #DISCteam

A közelmúltban olvastam egy anya sztorit, ami arról szólt, hogy az ebédre főtt gulyáslevest az egyik gyerek nem kérte, mondván, ő csak a krémlevest szereti.
Mit tett az anyuka?
Kért néhány percet a csemetétől és a sűrűjéből gyorsan összehozott egy remek krémlevest. És láss csodát, a gyerek mind befalta.

Valami hasonló történik akkor is, amikor a DISC tipológiát használjuk az együttműködéseink során: ugyanazt a tartalmat olyan formában igyekszünk átadni, ami a másik számára a legemészthetőbb. 🙂
Te milyen típusú emberekkel érted meg a legkönnyebben, illetve a legnehezebben magad?
Írd meg kommentben!
#disctipológia; #discstílusok; #tudatoskommunikáció; #együttműködésdiscalapon; #discteam
... See MoreSee Less

3 days ago

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Ne várj tovább! Induljunk el együtt mielőbb!