fbpx

Vezetői hatás – A jó vezetők esznek utolsónak

Simon Sinek – A jó vezetők esznek utolsónak

 

A vezetői hatás, avagy hogyan építsünk összetartó, lelkes és sikeres csapatot?

 

Sinek könyvében sok sztorival illusztrálva mutatja be, hogy milyen tényezői vannak emberközpontú, bizalmi kapcsolatokon alapuló vezetésnek. És persze azt is, hogy milyen hatása van a gazdaság, a munka világára, ha ezek hiányoznak. Ha a vezetői hatás nem az igazi…

A sok fontos szempont és üzenet közül most egyet emelek ki.

 

Sinek leír egy történetet, amely az USA első, tömeges elbocsátásáról szól.

 

ronald reagan1981-ben történt, Reagen elnök idejében, hogy a légiirányítók akkori szakszervezete, a PATCO magasabb fizetésért és rövidebb munkahétért szállt harcba a szövetségi légiközlekedési felügyelettel. A tárgyalások elakadtak, a PATCO sztrájkkal fenyegetett, amely lebénította volna az egész ország légiközlekedését. Az akkori amerikai törvények szerint egy ilyen sztrájk törvénytelennek számított.

Mivel a felek álláspontja nem közeledett, nem mutatkozott kompromisszumkészség a felügyelet részéről, így a PATCO tagjai megtagadták a munkát 1981. augusztus 3-án.

Egy elnöki beavatkozással végül is megoldották a légiközlekedés működőképességét, így a sztrájk hatása nem volt olyan, mint előre hitték.

Ezt követően Reagen elnök augusztus 5-én elbocsátott állásából 11359 légiirányítót.

———————————————————————————————————————————————————————————————

Vajon megáll-e egy ilyen esemény hatása a légiirányítás és a légiirányítók sorsánál?

Miért fontos ez a történet?

Reagen ezzel a döntésével nem feltétlenül szándékosan és nem direkt módon, de üzent az ország cégvezetői felé.

Akik ettől felhatalmazva érezhették magukat az ilyen típusú megoldásokra.

Precedenst teremtett arra, hogy milyen lehetőségekben gondolkodhatnak hasonló szituációkban.

Ezzel egy, az addigiaktól eltérő munkakultúra felé mozdítva el az amerikai cégeket.

 

Vezetőként minden pillanatban tudatában kell legyünk, hogy minden megnyilvánulásunkkal direkt és közvetett hatással is vagyunk embereinkre.

 

És a közvetett vezetői hatások legalább olyan fontosak!

 

A munkatársaink kiolvassák a sorok közül, hogy hogyan gondolkodunk róluk, magunkról, a vezetésről. Üzenetet vesznek le arról, hogy mennyire számítunk rájuk, csak a teljesítményük, vagy maga az ember is fontos-e számunkra?

Ennek a vezetői hatásnak a tudatos irányítása a saját felelősségünk.

 

A könyvben olvashatunk arról, hogy milyen motivációk mozgatják az embereket a munkahelyen, ezek a motivációk honnan erednek és hogyan működnek. A szerző leírja azt a folyamatot is, ahogy és amilyen háttérhatások miatt változott a szervezetek dolgozó emberről kialakított képe, elképzelése. Kibontja azt is, hogy mindez milyen kihívásokat támaszt a jelen vezetőivel kapcsolatban, folyamatosan fókuszban tartva a felelősségüket az emberi tényező fontosságának visszaállításában.

 

A könyv végén külön figyelmet szentel annak, hogy mit tudunk tenni annak érdekében, hogy az Y generáció tagjai már egy másfajta emberképpel találkozzanak a munkahelyi mindennapokban.

 

 

Nagyon érdekes, olvasmányos könyv vezetőknek és nem vezetőknek egyaránt!

 

Ha úgy érzed, hogy coachként tudlak támogatni a csapatod megerősítésében, a megfelelő vezetői hatásod alakításában, akkor várom a jelentkezésed: https://www.puskarildiko.hu/#jelentkezes

Vagy ezen a számon is megtalálsz: 0630-9281-469

Ha tréningen szeretnél velem találkozni, akkor a DISC Kommunikációs képzés jelenti a legközelebbi alkalmat.

Facebookon is megtalálsz!

Comments Box SVG iconsUsed for the like, share, comment, and reaction icons
Cover for Coaching és pszichológia - Puskár Ildikó
941
Coaching és pszichológia - Puskár Ildikó

Coaching és pszichológia - Puskár Ildikó

Pszichológusként, coachként abban támogatlak, hogy erőforrásaidból a legjobb megoldásokra találj.

Egy 10-es skálán mennyire tartod a munkahelyed stresszesnek? (1- nyugodt, laza; 10-az a csoda, hogy még bírom...)

1949 óta a május a mentális egészség hónapja.
Mentális egészségünk megtartása szempontjából az egyik legnagyobb kihívást a napi, számtalan stresszhelyzettel való megküzdés jelenti. Ezeknek a jelentős hányada a munkahelyünkön ér bennünket.
A képen szereplő adatok a Mental Health Europe kutatásán alapulnak.

Írd meg azt a számot kommentben, ami a leginkább jellemzi a stressz szempontjából a munkahelyedet!

#munkahelyistressz #mentálisegészség
#stressz
#pszichológiaibiztonság #mentálisegészségamunkahelyen
... See MoreSee Less

3 days ago

1 CommentComment on Facebook

1 - Semmi stressz nincs benne.

A közelmúltban olvastam egy anya sztorit, ami arról szólt, hogy az ebédre főtt gulyáslevest az egyik gyerek nem kérte, mondván, ő csak a krémlevest szereti. 
Mit tett az anyuka? 
Kért néhány percet a csemetétől és a sűrűjéből gyorsan összehozott egy remek krémlevest. És láss csodát, a gyerek mind befalta.

Valami hasonló történik akkor is, amikor a DISC tipológiát használjuk az együttműködéseink során: ugyanazt a tartalmat olyan formában igyekszünk átadni, ami a másik számára a legemészthetőbb. 🙂 
Te milyen típusú emberekkel érted meg a legkönnyebben, illetve a legnehezebben magad? 
Írd meg kommentben!
#DISCtipológia; #DISCstílusok; #tudatoskommunikáció; #együttműködésDISCalapon; #DISCteam

A közelmúltban olvastam egy anya sztorit, ami arról szólt, hogy az ebédre főtt gulyáslevest az egyik gyerek nem kérte, mondván, ő csak a krémlevest szereti.
Mit tett az anyuka?
Kért néhány percet a csemetétől és a sűrűjéből gyorsan összehozott egy remek krémlevest. És láss csodát, a gyerek mind befalta.

Valami hasonló történik akkor is, amikor a DISC tipológiát használjuk az együttműködéseink során: ugyanazt a tartalmat olyan formában igyekszünk átadni, ami a másik számára a legemészthetőbb. 🙂
Te milyen típusú emberekkel érted meg a legkönnyebben, illetve a legnehezebben magad?
Írd meg kommentben!
#disctipológia; #discstílusok; #tudatoskommunikáció; #együttműködésdiscalapon; #discteam
... See MoreSee Less

6 days ago

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Ne várj tovább! Induljunk el együtt mielőbb!