Lábtöréssel könnyebb. Munkahelyi mentális betegségek.

Mentális betegségek a munkahelyen

Évtizedek óta folyó szakmai vita végére került pont azzal, hogy a kiégés bekerült a WHO által minősített egészségügyi rendellenességek, mentális betegségek közé.

A döntés értelmében a kiégés, azaz burnout „sikeresen nem kezelt, krónikus munkahelyi stresszből fakadó szindróma.”

Tehát nem egyszerűen a stressz szinonimája, hanem a mély és hosszan ható stressz eredményeként előálló rendellenesség megnevezése.

A Világszervezet dokumentumában azt is rögzítik, hogy a kiégés nevű tünetegyüttes kizárólag munkahelyi jelenség, az élet más területein hivatalosan nem használatos a kifejezés.

A kiégés mellett vannak más, olyan pszichés betegségek, amelyek átszövik a beteg mindennapjait, tehát befolyásolják a munkahelyi viselkedést és a teljesítményre is hatással lehetnek.

Előfordul, hogy a munkahelyeken tájékozatlanság, érdektelenség, vagy kommunikációs mód ismeretének hiányában visszajelzés nélkül maradnak olyan folyamatok, amelyek már a betegségek körébe tartoznak.

Hiába szenved mind a beteg munkatárs, mind a környezete, azzal, hogy nincs jelzés, mind a munkacsoportban, mind az érintettben azt a téves képzetet kelti, hogy az adott viselkedés elfogadható, releváns.

Ezzel az írással azokra a tünetekre és a mögöttük zajló folyamatokra szeretném felhívni a figyelmet, amelyek előfordulását esetleg „elfogadhatatlan stílusnak”, devianciának, rossz modornak, barátságtalanságnak, lustaságnak minősítünk, ugyanakkor, elsősorban vezetőként érdemes tünetként kezelnünk.

Fontos megjegyezni, hogy érzékeny területtel van dolgunk!

Csak olyan viselkedésekkel, reakciókkal van jogunk foglalkozni, amelyek a munka világára valós, napi hatással vannak.

Az, hogy a közvélemény hogyan vélekedik ezekről a mentális problémákról, megjelenik abban is, hogyan kezelik a munkahelyek a pszichés betegséggel küzdő munkatársakat (vagy egyáltalán felszínre kerülnek-e ezek a betegségek).

Még napjainkban is gyakran találkozunk azzal a véleménnyel, hogy a lelki eredetű betegségeket az emberek maguknak köszönhetik.

A testi kóros folyamatokkal kapcsolatban nagyobb szolidaritás tapasztalható a környezet részéről.

Mindig tudjuk, mit tegyünk és hogyan gondolkodjunk egy kollégáról, aki eltöri a lábát. Ugyanakkor zavarba jöhetünk a tennivalókat illetően, ha egy tartósan rosszkedvű, befelé forduló munkatárssal kerülünk össze.

Első lépésként fontos, hogy lássuk azokat a jeleket, amelyek mentális rendellenességekre utalnak és hogy tudatában legyünk annak, hogy munkahelyi közösségben milyen lehetőségeink vannak a segítségnyújtásra.

A mentális betegségeknek sok formája van. Lehetnek állandósultak (pszichés betegség), vagy élethelyzethez köthetők, epizodikusak. pl. az elbocsátás, gyász vagy a válás járhatnak hasonló érzésekkel, mint a depresszió. Amennyiben ezek az érzések olyan intenzitással, vagy olyan hosszú időn át jelentkeznek, hogy kihatnak a személy mindennapi életvitelére, mentális betegségről beszélünk.

A pszichés problémák hatása megjelenhet a munkavégzés során is, többek között:
• teljesítmény csökkenés,
• koncentrációs készség csökkenés,
• ítélőképesség és döntéshozatali képesség gyengülése,
• interperszonális kapcsolatok romlása,
• hiányzás, távollét idejének növekedése révén.

Vannak mentális zavarok, amelyek nem mindig derülnek ki a kiválasztási folyamat során, ugyanakkor jelentősen befolyásolhatják a munkahelyi jóllétet és eredményességet:

1. Személyiségzavarok

A személyiségzavarról akkor beszélünk, ha a személy belső megéléseinek és a viselkedésének átfogó, tartós és rugalmatlan mintázata jelentősen eltér az egyén szűkebb és tágabb környezetének elvárásaitól.

Számos változatát különböztetjük meg, pl. antiszociális-, hisztronikus-, nárcisztikus, vagy borderline személyiségzavarok.

Az említett eltérés és rugalmatlanság további pszichés problémák és konfliktusok forrása lehet. A fenti problémák leggyakrabban egész életen át fennállnak és az egyénnek nem feltétlenül van rálátása, betegségtudata.

A személyiségzavarok diagnosztizálása meglehetősen nehéz, mert nem egyszerű meghúzni a határt a betegség jelei és a „nagyon erős, de normál” tartományba sorolandó személyiségvonások között.

Ez külön nehézséget jelent mind az érintett, mind a környezete számára.

Hiszen könnyen előfordul, hogy csak a kollégáktól való nagymértékű gondolkodásbeli, viselkedéses eltérést éli meg mind a beteg, mind a munkatársai. Utóbbiak, függően a személyiségzavar típusától furcsaságként, vagy devianciaként értékelik a tapasztalt jelenséget.

Előfordul, hogy egyik fél részéről sem merül fel a betegség gondolata.

Függően a személyiségzavar típusától munkahelyi nehézítő tényezőként jelentkezhet pl. agresszív magatartás, etikai vétségek, céltalanság, kontrollálatlan érzelem kifejezés, szociális gátoltság, változásokhoz való alkalmazkodás nehézsége, stb.

Betegségtudat hiányában sajnos többnyire az észlelésig jut el a munkatárs viselkedési problémájának kezelése.

A munkahely részéről pedig a munkatárs képességeinek, teljesítményének függvényében elfogadás, félrenézés, fegyelmezést célzó vezetői beavatkozások a jellemző reakciók.

Megtörtént eset: Egy nagy gyártó cégnél hosszú évekig extrém gondolkodásmódjáról és érzelmi bántalmazástól sem mentes vezetői eszköztáráról ismert vezető betegsége egy agresszív rohamot követően vált nyilvánvalóvá.

2. Szorongásos zavarok

Időnként mindenki érez szorongást, nyugtalanságot, feszültséget.

Ez még önmagában nem jelent kóros állapotot, sőt, pl. fontos szerepe van a túlélés szempontjából.

A félelem testi tüneteit, az izmok feszültségét, a szapora légzést és szívverést mind alkalmazkodási tényezőknek is tekinthetjük: segítenek a menekülésben vagy a harcban, ha tényleges veszély fenyeget.

Az élettani és a kóros szorongás közötti átmenet nem éles, és a diagnózis felállításában az egyik leglényegesebb szempont az, hogy a beteg számára mennyire okoznak szenvedést a tünetek.
Ebbe a tünetcsoportba tartoznak a fóbiák, pánikbetegségek, generalizált szorongás.

A munkahelyen a szorongásos rendellenességek megjelenhetnek nyugtalanságként, indokolatlan fáradtságként, koncentrációs nehézségként, vagy túlzott aggodalmaskodásként.

A szorongásos tüneteket hordozó alkalmazottak számára különösen fontos lehet a teljesítményükkel kapcsolatos visszajelzés.

Időnként a fizikai tünetek vagy ingerlékenység jelenthet nehézséget.

A szorongási rendellenességekkel a népesség kb. 15-20% -a találkozik az élete során. Előfordul, hogy 5-10 évig diagnosztizálatlan marad.

Ugyanakkor a tapasztalatok azt mutatják, hogy a többi mentális betegséghez képest ezekkel a tünetekkel gyakrabban kérnek orvosi segítséget.

Ám nem feltétlenül a szorongás, hanem inkább a gyomor-bélrendszeri zavarok, alvászavarok vagy szív- és keringési problémák miatt. Számos, alvászavarral küszködő, de azt nem mentális betegségek tüneteként kezelő munkatárs dolgozhat a szervezetekben, ami akár balesetveszélyes helyzetekhez is vezethet.

3. Hangulati zavarok, kedélybetegségek

A hangulatzavarok olyan mentális betegségek, ahol elvész a hangulatváltozás és az érzelmi állapot feletti kontroll. Ez szélsőséges irányú elmozdulásokat is hozhat, ennek következtében változik a magatartás, érzelmi állapot, a gondolkodás és a testi funkciók is.

Ide soroljuk a depressziót és a bipoláris zavarokat.

A tartósan fennálló hangulati zavar a munkaképesség tartós csökkenésével, tartós betegállománnyal, végső esetben állásvesztéssel is járhat.

A munkavégzés során a depresszió észlelhető jelei közé tartozik a túlzott idegesség, nyugtalanság, ingerlékenység, valamint fizikai panaszok. Ezentúl a depresszióban szenvedő munkatársakra jellemző lehet a passzivitás, értéktelenség érzése, céltalanság, gondolkodási és döntési nehézségek és improduktivitás.

Fáradékonyak lehetnek munkahelyen is, részben a hangulati zavar miatt, vagy a társuló alvási nehézség következményeként. Több műszakos munkarendben könnyen összemosódhat a kialvatlanságból fakadó fáradtság a depresszív tünetekkel.

A munkahelyen sok esetben csak a megnövekedett hiányzás jelenik meg tünetként.

A kezeletlen hangulati zavarok magukban hordozhatják az alkohol-, illetve gyógyszerfüggőség veszélyét is.

4. Szenvedélybetegségek

A köznyelv a szenvedélybetegséget többnyire az alkoholfüggőséggel, a dohányzással és a kábítószer használattal azonosítja.

Azonban ennél sokkal tágabb tünetcsoportról van szó.

A szenvedélybetegség egy kontrollvesztési folyamat, amely az idő előrehaladtával egyre súlyosabbá válik.

Megkülönböztetünk szerfüggőséget és viselkedés függőséget.

A szerfüggőség negatív hatásai a munkahelyen könnyen beláthatók. A dohányosok helyzete többé-kevésbé megoldott a munkanapon belüli szünetek révén. Az alkohol-, illetve a drogfüggőségnek mind a munkahelyi szabályok, a munkabiztonság, mind a teljesítmény szempontjából komolyabb következményei vannak.

Azonban már a dohányosoknál is megfigyelhető a dohányzási szekvencia vége felé a fokozott izgatottság, figyelem gyengülés.

Ezzel együtt ezt a függőséget, mint legális stressz csökkentő módszert, a munkahelyek többsége, mint a közvélemény is, megengedően kezeli. (Érdekes megfigyelni, hogy a dohányzóhelyek hogyan válnak, főleg a formális információs csatornák működése hiányában, a szervezet által használt információmegosztó, vagy vezetői kommunikációs platformmá. „Gyere ki cigizni, közben beszéljük meg…”)

A viselkedés-függőségek közül kiemelendő a munkafüggőség, a workaholic syndrom.

Ez a tünetcsoport arról szól, hogy a boldogság, a siker egyetlen forrásává a munka válik.

A munkafüggőségben szenvedő csak a munkában tudja megélni saját fontosságát, értékességét, ezzel felborítva többek között a munka-magánélet egyensúlyt.

A többi mentális betegséggel szemben, ebben az esetben a munkahely sokáig a függőség számára hasznos oldalát látja, mivel az illető túlórázik, erején felül old meg feladatokat.

Először a privát környezet számára válik láthatóvá, hogy ez egy addikció.

A későbbi, súlyosabb tünetek megelőzése miatt lényeges, hogy a munkahely ne erősítsen rá ennek a munkamódnak a helyességére, vagy esetleg ne tegye ezt elvárássá a többiek felé. Hiszen könnyen belátható, hogy a rövid távú hatékonyságot kiégés, koncentrációs problémák, fizikai tünetek követhetik.

Először coaching helyzetben találkoztam azzal az ügyféllel, aki már önmaga számára is gondot okozott a napi 14 órás, hétvégét is magába foglaló munkarenddel.

Komoly hátfájás, fejfájás, céltalanság érzés lett rajta úrrá, viszont a munkahelye „rászokott”, hogy ő így dolgozik és éltek ennek a munkamódnak az előnyeivel.

Nem volt egyszerű kiszállni ebből az egészségtelen együttműködésből.

Mind a mentális betegségekkel élők, mind ennek a nehézségeivel szembesülő munkatársak, vezetők számára nehéz terep a helyzet kezelése.

A pszichés betegségekben szenvedők, ha van is betegségtudatuk, tarthatnak a megbélyegzéstől, az elszigetelődéstől, ezért vonakodhatnak erről beszélni. Esetleg nem is tartják relevánsnak, hogy tudjon erről a munkahelyük.

Rosszabb esetben félnek segítséget kérni.

A munkahelyen végig dolgozott 8-10-12 órát követően a családdal töltött időben van, hogy kevésbé feltünőek a fenti jelek, vagy hajlamosak vagyunk azokat a fáradtságnak betudni.

Így a pszichés problémával küzdők beleragadnak egy tünetekkel telített, de hibásan a hétköznapok velejárójának gondolt, esetleg egyre romló egészségi állapotba. Ennek oka lehet a pszichológiai tájékozatlanság, a hiányzó betegségtudat vagy a külső jelzések hiánya egyaránt.

Ideális mind az egyén, mind a vállalat számára olyan munkakörnyezetet kialakítása lenne, ahol az emberek nyitottak a mentális egészségükről beszélni.

Mindezekhez segítség lehet:

• a munkatársak mentálhigiénés ismereteinek folyamatos bővítése annak érdekében, hogy saját maguk tudják, mikor szükséges szakértő segítséget kérniük,
• egy, a fenti nehézségekkel tisztában lévő üzemorvos, aki tud segíteni a mentális betegségekkel küzdő munkatársak tovább irányításában a diszkréció megtartása mellett,
• egy, a dolgozók mentális egészségére odafigyelő támogató munkatárs, aki különböző elnevezésű munkakörökben tűnhet fel a szervezetekben: lehet pl. mentálhigiénés szakember, pszichológus, szervezetfejlesztő, coach. A lényeg, hogy a munkatársak, vezetők bizalommal tudjanak feléjük fordulni a fenti jelenségeket tapasztalva,
• figyelmes és támogató munkahelyi vezető, aki folyamatosan „monitorozza” a munkatársait és képes meglátni az egészségkárosodásra utaló változásokat és az elfogadás talaján képes erről beszélgetni az érintettel. Fontos, hogy tisztában legyen az adatkezelési, titoktartásra vonatkozó szabályokkal és ezt kommunikálja is a beszélgetés során,
• megtartó, befogadó munkacsoport, amely mind a mentális betegségek prevenciójában, a tünetek észlelésében és a megfelelő reakció kialakításában, mind a gyógyulás, rehabilitáció folyamatában támaszul szolgálhat a munkavállalónak,

Nagyon fontos, hogy a mentális betegségekre való odafigyelés soha nem vezethet a „munkavállaló hibáztatása” mentalitáshoz.

Ugyanakkor lényeges, hogy maga a munka biztonságos és feszültségmentes legyen, mindazok számára, akik mentális problémákkal küzdenek, mind a velük együtt dolgozóknak.